Miért pont Amerika?

Mielőtt másokra hallgatnánk
Amint Amerika szóba kerül egy társaságban, szinte azonnal érkezik egy negatív megjegyzés – de vajon valódi tapasztalatból beszél, aki mondja? Sokan összemossák az amerikai politikát a kormánnyal, az emberekkel és az ottani életmóddal, pedig amit a hírekben látunk, és amit a valóságban megtapasztalunk, két külön világ. A berögződések sokszor veszélyesebbek a hazugságnál, mert észrevétlenül válnak saját igazságunkká.

Aki kritizál vagy bátorít, a saját tapasztalatai alapján teszi – nem a mieink alapján. Amit valaki kudarcnak lát, az másnak tanulási folyamat; amit valaki kockázatnak tart, az másnak lehetőség. Érdemes tehát mérlegelni azt is, hogy az illető milyen élethelyzetből élte meg az amerikai jelenlétet, és hogyan jutott az adott véleményre. Mindenkinek saját szemlélete és viszonyítási pontja van, ezért nem engedhetjük, hogy mások véleménye döntsön helyettünk.


A fő különbség az érzés
Sokak gyerekkori álma, hogy egyszer Amerikában éljenek, mások csak ki szeretnék próbálni, milyen ott dolgozni, vállalkozni, tanulni vagy egyszerűen élni. De mi vonzza őket valójában? Nem a nyelv a döntő, hiszen angolul ma már sokan beszélnek. Nyugat-Európában sokan sosem érzik igazán magukénak a társadalmat, és úgy érzik, soha nem fogadják be őket. Amerikában mindenki bevándorló, ezért mindenki otthon érezheti magát – Reagan elnök búcsúbeszéde megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=2R8QxCD6ir8. Van amerikai magyar, de francia vagy német magyar nincs.

Nem álom, hanem nagyobb mozgástér
Amerika nem tündérmese, hanem nagyobb mozgástér. A teljesítményt jobban megbecsülik, a tehetség több teret kap, és ez szakmára, vállalkozásra, tanulásra, sportra és művészetre egyaránt igaz. Sokan ma már nem egyszerűen egy másik országot keresnek, hanem egy új esélyt. Ezért küldik az európai szülők is a gyerekeiket amerikai egyetemre, ahol nemcsak elismert diplomát, hanem nyelvtudást, szemléletet és értékes kapcsolati tőkét is kapnak – az amerikai diploma presztízse nagyobb, és karrier szempontjából szélesebbre nyitja a lehetőségek ajtaját.

A különbség sokszor nem abban van, hogy ki mennyire tehetséges, hanem abban, hogy melyik rendszerben kap több teret a tehetsége. Aki évek múltán hazatér, gyakran a bürokrácia, a túlszabályozottság és a korlátozott lehetőségek falába ütközik. Sokan végül ismét visszatérnek Amerikába, mások pedig szívesen visszatérnének, ha lehetőségük lenne rá.


Amerika, a második haza
Tény, hogy az egész világ megváltozott, és folyamatosan változik. Felesleges nosztalgiázni és visszasírni a 70-es, 80-as vagy 90-es éveket: azok soha nem jönnek vissza, és ma egyetlen ország sem hasonlít rájuk, Amerika sem. Mégis, a mai Amerikában még mindig temérdek a lehetőség, csak jó irányban kell keresni. Ehhez új szemlélet, friss meglátások és találékonyság kell. Sokszor elhangzik, hogy Amerika nem is igazi ország, inkább egy nagy cég, ahol minden a felső vezetés érdekei szerint történik – és ebben van igazság. Ha tehát Amerikában gondolkodunk, gondolkodjunk üzletben, mert ott rejlenek a nagy, kiaknázatlan lehetőségek: minden területen lehet újítani, újragondolni vagy teljesen újat kitalálni, és erre a magyar elme kiválóan képes! A mai Amerika sem lenne az ami, a magyar ráhatás nélkül, hiszen a magyar észjárás sokat formált rajta, ezért minden magyar joggal tekinthet rá második hazaként.


Az első lépés
Végső soron mindenki ugyanazt keresi: tisztességes esélyt arra, hogy a munkájával előrébb jusson, és biztosabb jövőt építsen. Sokak számára Amerika ezt jelenti – ahol a munka, a teljesítmény és a vállalkozói ambíció nagyobb eséllyel vezet önállóbb, kiszámíthatóbb élethez.

Mindenkinek azt kívánjuk, hogy legyen bátorsága megvalósítani az álmait, és ne adja fel az elképzeléseit – minden nehézség átmeneti, de az elszalasztott lehetőség egy életre szól. Aki nem indul el, az mások útját járja, és mások akaratát éli. Az igazi szabadság az, amikor az embernek nem kell olyat tennie, amit nem akar – de ezért először lépnie kell. Legyen világos célunk, válasszunk tudatosan irányt, és ne hagyjuk, hogy az élet egyszerűen elsodorjon minket.

Az egészségünk mellett az idő és a figyelmünk a legdrágább kincsünk, és abból egyikünknek sincs korlátlan mennyiség – ne pazaroljuk jelentéktelen dolgokra!